##DELENA &&demilovatoselenagomez&& when two different worlds collide...


 
Ő itt Demetria Devonne Demi Lovato. A Sonny With A Chance koronázatlan királynője legelső királyunk, Szent István napján látta meg a napvilágot 1992-ben. Még ma is dallasi lánynak vallja magát annak ellenére, hogy munkája miatt rengeteget utazgat, így szinte minden luxus hotelben ismerősként köszöntik. :) Hatalmas karrierjét már 6 (!) évesen elkezdte építeni. A Barney&Friends-ben debütált, majd jöttek a kisebb szerepek, pl. az As the bell rings-ben, és a Szökésben, de a világ értetlenül állt a rejtély előtt, hogy ki lehet ez a kis szépség. A nagy áttörés 2008-ban sikerült neki a Camp Rock-kal. Azóta már  elkészítette debütáló albumát, a Don't Forget-et, saját sorozata is van a SWAC, elkészült közös filmje, a Princess Protection Program egykori BFF-jével Selena Gomez-zel, és már a Camp Rock 2-t is leforgatta jó barátaival, Jonas-ékkal. Ráadásul 2009. július 21-én jelent meg második nagylemeze Here We Go Again címmel, de ő már a harmadik nagylemezén töri a fejét, amit talán 2010 nyarára várhatunk. Magánélete néha kicsit zavaros, de mostani BFF-je Miley Cyrus, és jelenleg szingli, mert nem rég ért véget párkapcsolata Joe Jonas-szal.

demetria & media & icons & site & back 

 


Kettőn áll a vásár :)


 



Cím: Sonny with a Chance
Aktuális évad: Második
Mi ez: TV sorozat
Szerep: Alison "Sonny" Munroe
Státusz: Forgatás alatt
Megjelenés: 2009.02.08.-????.??.??
Honlap | IMDb


Cím: Camp Rock 2
Mi ez: Disney film
Szerep: Mitchie Torres
Státusz: Kész
Megjelenés: 2010.09.03.
Honlap | IMDb

 
Cím: ????
Mi ez: Harmadik nagylemez
Szerep: Saját maga
Státusz: Felvétel alatt
Megjelenés: 2010 nyara

 

 
 

 

 

 

 

 

           

 

Közhírré tétetik 2
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK...

BOLDOG 18. SZÜLETÉSNAPOT DEMI!!! :)))

ÚJ DIZI
Sziasztok!
Igaz még nincs kész teljesen az átalakítás, de én nem bírtam magammal, és gondoltam jelentkezem.^^ Tehát itt a legújabb dizi, melynek fejléc még az egykori love-nessa.gp-ről van, míg a többi részét az én egyetlen mandym csinálta. (L) Köszi szépen csajok! :) Remélem hamarosan majd friss infókkal is tudok nektek jönni, addig is legyetek jók! :)

 

 


USA-BAN
02×11 Falling for the Falls II.
2010 Június 20, Disney Channel
  
Sonny és Chad megpróbálják titokban tartani a kapcsolatukat barátaik, a So Random! és a Mackenzie Falls stábja elől. Amikor a stúdió úgy látja, hogy megszűnt a viszály a két show között, rendeznek egy randit Chad-nek és Tawni-nak és "Chawni" nagyon hamar Hollywood új top sztárpárjává válik, ami nagyon zavarja Sonny-t. Ezek után pedig feltűnik egy új partnerrel a Mackenzie Falls-os partyn...

MAGYARORSZÁGON
01×16
Sonny in the kitchen
with dinner

2010 ?? ??, Magyar Disney Channel
   

Sonny segíteni szeretne Tawni-nak összejönni egy vendégszereplővel, Hayden-nel, ám egy Lakers meccsen minden elromlik, mikor Tawni csókváltáson kapja őket. Ezek utána pedig Sonny mindent megtesz, hogy kiengesztelje Tawni-t, és hogy összehozza Hayden-nel...

 


A 2010-es Kid's Choice Awards-on Demi-n kívül még sok más sztár is részt vett, de mi tudjuk, hogy ő volt a legcsinosabb a Faith Connexion márkájú ruhájában! :) Véleményedet most egy szavazás formájában is kinyílváníthatod, tehát, ha úgy érzed, hogy szavaznál Demi-re, akkor kattolj *ide! :)

 


Június oldala: *hamarosan
Gratulálok! :) Te is?

 


          
christina && demi && twilight && miley && sztárok && veronicas && kristen && sztárok && hien && selena && lindsay && graphics && justin && gaga && sztárok && emma && ashlee && adam && személyes && selena && vd && naruto && katy && vd && adam && nian

 


Arra már biztos rájöttél, hogy a mi kis takaros házikónk egyetlen lakója Demi Lovato, de hidd el sok mindent nem tudsz még! Pl. hogy a házmester és aki háttérben a szálakat mozgatja, az Dorka 2008. 08. 21-e óta, és akik ebben segédkeznek neki, azok nem mások, mint Kelly 2009 ősze óta, s remélhetőleg még nagyon sokáig! :) A takaros kis kégli most lett tizedszerre lefestve Fanny által, a kapcsolatot pedig *itt veheted fel vele.
 
www.demilovato.vilaga.hu
www.demilovato.lapja.hu
www.demilovato.suxx.hu
www.demilovato.rulz.hu
www.demilovato.try.hu

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon